Kezdjük a következtetéssel
Az elsőbbségi jog biztosításának nem az a célja, hogy 12 hónap türelmi időt kapjunk a találmány feltalálására és/vagy kidolgozására. Akkor mégis, mire való, hogyan használható az elsőbbségi jog, ez a furcsa eszköz a szabadalmaztatás szerszámoskamrájában?
Négyrészes minisorozatunkban ennek készülünk utánajárni.
Mára a világ számos országának szabadalmi törvénye és joggyakorlata rögzíti, hogy az elsőbbség joga csak akkor érvényes, ha az elsőbbséget megalapozó bejelentés olyan módon tárja fel, azaz ismerteti a találmányt (amellyel kapcsolatban az elsőbbséget igénylik), hogy azt szakember a leírás alapján meg tudja valósítani. A feltárás követelménye gyakorlatilag azonos az elsőbbséget igénylő bejelentéssel és az elsőbbségi bejelentéssel szemben.
Ezért a nem megfelelően kidolgozott elsőbbségi iratnak vannak bizonyos kockázatai.
Egy nem megfelelően kidolgozott elsőbbségi irat – különösen, ha az egy szakcikk – veszélye, hogy a bejelentő és a feltaláló tévesen biztonságban érzi magát, gondolván, hogy az ideiglenes bejelentéssel elsőbbségi jogot alapított, holott ez egyáltalán nem biztos. A szabadalmi törvények és a joggyakorlat szűken és pontosan határozzák meg, hogy mire terjed ki az elsőbbség joga, vagy, fordított irányból nézve, mi az, amire az elsőbbség feljogosít.
A szabadalmaztatásra végzetes lehet, ha az elsőbbségi irat nem tárja fel a törvényben előírt módon a találmányt, mert az a találmány, amelyet csak a „végleges” bejelentés (végleges bejelentésen az elsőbbséget igénylő bejelentést értve) tár fel megfelelő módon, nem lesz jogosult az elsőbbségi napra. A technika állását ezért a végleges bejelentés bejelentési napjáig kell figyelembe venni a szabadalmazhatósági vizsgálat során. Mind a saját, mind a versenytársak köztes publikációi, azaz azok a publikációk, amelyek a remélt (de nem érvényes) elsőbbség és a végleges bejelentés bejelentési napja között kerülnek nyilvánosságra, gátjai lehetnek a szabadalmazásnak. Még ha nem is közvetlenül újdonságrontók, a saját köztes publikációk az esetek jelentős részében a találmányt nyilvánvalóvá teszik.
A saját köztes publikációk ötletet adhatnak a versenytársaknak is egy jobb megoldás kidolgozásához, ami az elsőbbségi iratban még nem szerepelt. Ennek különösen nagy a veszélye, ha az elsőbbségi irat egy szakcikk, mivel az általában megvalósítható módon ismerteti a megoldást.
A nem megfelelően kidolgozott elsőbbségi irat általában nem írja le a lehetséges alternatívákat, amik az oltalmi kört kellőképpen kitágíthatnák ahhoz, hogy ne lehessen egyszerűen megkerülni. Ezzel szemben egy viszonylag korai kutatási stádiumról tudósító szakcikkben a legritkább esetben szerepelnek olyan kísérletek, amelyek megfelelően tág (magyarul értékes) oltalmi kört támasztanak alá, mert még nem volt idő vagy erőforrás több vagy többféle kísérlet elvégzésére, az eredmények azonban tudományos szempontból elég értékesek ahhoz, hogy szakcikkben érdemes (muszáj) legyen őket nyilvánosságra hozni.
A kutatók a legtöbb esetben a tudományos szempontból legjobb, legelegánsabb megoldást ismertetik (vagy azt, amire a labor által elvégezni tudott kísérletek bizonyítékul szolgálnak), azonban kereskedelmi szempontból egy kevésbé jól teljesítő vagy nem state of the art megoldás ugyanolyan jó, vagy akár előnyösebb is lehet. Ezekre a megoldásokra egy szakcikk nem tér ki, egy megfelelően kidolgozott szabadalmi bejelentés azonban igen. Például az igénypontban. Az igénypont idegesítő, modoros, értelmetlen és létfontosságú, ezért szentelünk is neki a jövőben egy külön részt.
Ezért ha például a szakcikk kéziratát nyújtjuk be – még megjelenése előtt – szabadalmi bejelentésként, az legfeljebb a benne konkrétan ismertetett megoldások oltalmát alapozhatja meg. Ha ez után publikáljuk a szakcikket, majd benyújtunk egy részletesen kidolgozott, tág oltalmat igénylő szabadalmi bejelentést, a publikált szakcikk újdonságrontó lesz erre a tágabb oltalmi körre, hiszen azt nem illeti meg a – szakcikk megjelenésénél korábbi – elsőbbségi dátum.
De akkor mire jó?
Az elsőbbség jogát széles körben először a Párizsi Uniós Egyezmény (PUE) biztosította, így megértéséhez nagyban hozzájárul, ha figyelembe vesszük, hogy az elsőbbség jogát meghatározó cikk (4. A) (1)) már az 1883-ban elfogadott szövegben is jelen volt. (A PUE történetéről olvashatunk itt: The Paris Convention for the Protection of Industrial Property from 1883 to 1983, published by the International Bureau of Intellectual Property, Genf, 1983. https://www.wipo.int/edocs/pubdocs/en/intproperty/875/wipo_pub_875.pdf. A PUE által biztosított elsőbbséget uniós elsőbbségnek is szokták nevezni.) Az elsőbbség intézményének létrehozását az indokolta, hogy a legtöbb országban – akárcsak ma – a találmány újdonsága és feltalálói tevékenységen alapuló volta feltétele volt a szabadalmazhatóságának. Az azonban gyakorlatilag megvalósíthatatlan volt, hogy abban a pillanatban, amikor a találmány már megérett a szabadalmaztatásra, több országban is egyszerre tegyék meg a bejelentők a bejelentéseiket. Ennek nem csupán a technikai lehetőségek szabtak gátat, hanem a fordítási követelmények és az egyszerre jelentkező, magas költségek is nehezítették.
Létező probléma volt tehát, hogy azt a találmányt, amire a szülőhazájában már tettek szabadalmi bejelentést, egy másik országban mások nyugodtan hasznosíthatták, illetve az is, hogy a feltaláló saját, például egy nemzetközi kiállításon (az 1800-as évek végén ezek jelentősége igen nagy volt) bemutatott találmánya volt újdonságrontó a feltaláló más országban, később tett bejelentésére.
Az elsőbbség intézménye ezt a problémát volt hivatott megoldani, vagyis azt a célt szolgálta, hogy a már létező találmányra legyen idő más országokban is szabadalmi bejelentést tenni.
Az uniós elsőbbségnek ez a funkciója nem változott, és továbbra is szükség van rá, hiszen a fordítási követelmény és a díjak továbbra is gátló tényezők, még ha az egyéb technikai akadályok többé-kevésbé el is hárultak.
A PUE szövegéből nem következik egyértelműen, hogy az elsőbbség csak ugyanarra a találmányra vonatkozik, így az elsőbbség éve nem arra szolgál, hogy újabb 12 hónapot biztosítson a feltalálónak arra, hogy feltalálja vagy kidolgozza a találmányt, amelyre már monopoljogot alapított. Sokáig általános volt a vélekedés, hogy amennyiben valaki egy találmányra szabadalmi bejelentést tett, azt ez után nyugodtan publikálhatja akkor is, ha a későbbi bejelentésben – amelyben a korábbi bejelentés elsőbbségét igénylik – a találmány egy módosított változatára igényelnek oltalmat. Az esetjog fejlődése, és sok esetben a nemzeti és regionális jogszabályok azonban ma már nem hagynak kételyt afelől, hogy az elsőbbség csak azonos találmányra vonatkozhat, és így egy módosított találmányra vonatkozó igényponttal szemben bármely, az elsőbbség évében megjelent publikáció felhozható.
Ha tehát a találmányt saját magunk hozzuk nyilvánosságra az első bejelentés benyújtása után, de a végleges bejelentés benyújtása előtt, könnyen magunk veszélyeztethetjük az oltalomszerzést. Ennek a helyzetnek a kegyetlenségét néhány országban, pl. az USA-ban csökkenti a saját publikációra vonatkozó türelmi idő intézménye – nálunk, Európában azonban nincs kibúvó, és ez a szabadalmaztatási stratégia alapos végiggondolására kell, hogy késztessen.
Minisorozatunk második részében az Európai Szabadalmi Egyezményen (ESZE), az USA szabadalmi törvényén és az Európai Szabadalmi Hivatal (ESZH), valamint az USA szabadalmi hivatalának (USPTO) gyakorlatán keresztül mutatjuk be, hogy miért rendkívül fontos az elsőbbségi bejelentés megfelelő kidolgozása. (A magyar szabadalmi törvény és az ESZE nagymértékben harmonizált.) A harmadik részben néhány példán keresztül ismertetjük, milyen könnyű elveszteni az elsőbbség igénylésének jogát és ez által akár a teljes szabadalmat is. A negyedik részben pedig a hardcore rajongók igényeit igyekszünk majd kiszolgálni, miközben az igénypontokról elmélkedünk.
európai és magyar szabadalmi ügyvivő
partner
