A régi közmondás szerint „a jó bornak nem kell cégér”, azonban érdemes egy kicsit elgondolkodni azon, hogy valójában mennyire fontos, hogy egy kiemelkedő minőséget képviselő borra büszkék lehessünk, az egy ország kultúrájának részévé válhasson, és akár világszintű ismertségre tegyen szert, mindezt a földrajzi árujelzők oltalmának segítségével.
Bár a földrajzi árujelzők oltalma az iparjogvédelmi oltalmi formák között viszonylag szűk területet képvisel, a kulturális és tradicionális jelentősége hatalmas. Ennek köszönhető, hogy európai és nemzetközi szinten egyaránt fontos szerepet kap a földrajzi árujelzők oltalmának szabályozása. Az európai gazdaságban kiemelt jelentőséggel bír a mezőgazdaság és az élelmiszeripar, ezen belül is a bortermelés. A borok és pezsgők földrajzi árujelzői (pl. Champagne, egri bikavér) a származási ország kultúrájának közismert és rendkívül fontos részei, amelyek a termékek minőségi követelményeinek biztosításán túl jelentős piaci értéket is képviselnek.
A földrajzi árujelzők oltalma a védjegyekhez hasonlóan – ahogy az elnevezés is mutatja – árujelző jellegű. Ez azt jelenti, hogy a piaci forgalomban részt vevő termékek eredetének azonosítását szolgálják. A földrajzi származás azonosításán túl az oltalom lényege, hogy a termékek minőségi jellemzői és a származási területük között fennálló kapcsolatnak igazolhatónak kell lennie. Más iparjogvédelmi oltalmi formákhoz hasonlóan csak jogszabályban meghatározott feltételek fennállása esetén, hatósági eljárás eredményeképpen jöhet létre az oltalom. A földrajzi árujelzők oltalma – a védjegyektől eltérő módon – határozatlan időre szól.
A jogosultak felléphetnek abban az esetben, ha valaki az adott megjelölést jogosulatlanul használja. A jogosulatlan használat gyakori esete, ha az adott termék nem a megjelölt földrajzi területről származik, illetve az is, ha a termék nem felel meg a termékleírásban foglalt követelményeknek. A termékleírás biztosítja a földrajzi árujelzővel ellátott termékek megbízhatóan magas minőségét.
A földrajzi árujelzők oltalmának rendszere három elemből épül fel: nemzeti oltalom, európai uniós oltalom, nemzetközi oltalom. Ezek a szabályozási rendszerek egymás mellett működnek, és esetenként kiegészítik, máskor kizárják egymást. A földrajzi árujelzők fogalma egy gyűjtőfogalom, amely a különböző rendszerekben más és más elnevezésű oltalmi fajtákat foglal magában, amelyeknek azonban lényegi elemei megegyeznek egymással.
Az Európai Unióban borok, borászati termékek és ízesített borok kizárólag európai uniós oltalomban részesíthetők. Az európai uniós oltalmi rendszer egységes hatályának köszönhetően az EU egész területén védelmet élveznek a különböző tradicionális, sok esetben történelmi jelentőségű borvidékek termékei. Ennek – sok más tagállamhoz hasonló módon – Magyarország tekintetében is hatalmas kulturális jelentősége van.
Az európai uniós terminológia szerint a földrajzi árujelzők két típusát különböztetjük meg[1]:
- oltalom alatt álló eredetmegjelölés (OEM)
Az oltalom alatt álló eredetmegjelölés a nemzeti oltalom logikáját követve szigorúbb feltételekhez kötött oltalmi forma. Az ilyen oltalomban részesített termékeket egy konkrét adott területen kell előállítani, feldolgozni vagy elkészíteni. A borok esetében ez azt jelenti, hogy a szőlőnek a megjelölt földrajzi területről kell származnia. A fent látható címke használata a termékeken élelmiszerek és mezőgazdasági termékek esetében kötelező, míg a borok esetében opcionális.
- oltalom alatt álló földrajzi jelzés (OFJ)
Az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott termékek esetében olyan termékekről beszélhetünk, amelyek különleges minősége, hírneve vagy egyéb jellemzője a földrajzi eredetüknek tulajdonítható. Ebben az esetben is látható, hogy az európai uniós oltalom tartalmát tekintve a nemzeti oltalomhoz hasonló. Olyan termékek viselhetik ezt a jelzést, amelyeket részben egy adott régióban állítanak elő, dolgoznak fel vagy készítenek el. Borok esetében ez azt jelenti, hogy a felhasznált szőlőfajták legalább 85%-ának a megjelölt földrajzi területről kell származnia.
Földrajzi jelzés nem csak élelmiszerek, mezőgazdasági termékek, valamint borok vonatkozásában szerezhető, hanem szeszes italok és ízesített borok vonatkozásában is. Általában olyan termékek viselhetik ezt a jelzést, amelyeket részben egy meghatározott régióban desztillálnak vagy készítenek el. Az alapanyagoknak azonban nem kell feltétlenül ebből a régióból származniuk. A címke használata az élelmiszerek és mezőgazdasági termékek esetében szintén kötelező, míg a borok, a szeszes italok és az ízesített borok tekintetében opcionális.
A magyar borvidékek széles palettáját találhatjuk meg mind az oltalom alatt álló eredetmegjelölések (OEM), mind az oltalom alatt álló földrajzi jelzések (OFJ) körében. A gondosan összeállított termékleírások biztosítják, hogy a fogyasztókhoz magas minőségű, megbízható, az adott földrajzi területre jellemző ízeket produkáló termékek jussanak el. Egyes termékleírások esetében bizonyos évjáratokra más előírások vonatkoznak, ezzel is jelezve, hogy a borászat területén (mint a mezőgazdaságban általában) is adaptálódni kell a változó környezethez, szem előtt tartva azt, hogy a termékek minősége változatlan legyen. A földrajzi árujelzők hozzájárulnak a fogyasztói bizalom kialakulásához és a kulturális értékek megőrzéséhez belföldön és az Európai Unió egész területén.
A magyar borászati termékek oltalom alatt álló eredetmegjelölései (OEM)[2]
A magyar borászati termékek oltalom alatt álló földrajzi jelzései (OFJ)[3]
Jogviták
A borok és pezsgők földrajzi árujelzői tekintetében már számos olyan vitatott jogi helyzet alakult ki, amikor az Európai Unió Bíróságának kellett döntést hozni, akár az EUIPO döntésével szemben benyújtott kereset miatt (Törvényszék), akár az európai uniós jog értelmezésére szolgáló előzetes döntéshozatali eljárás keretében (Bíróság).
A jogviták egyik forrása lehet, hogy a földrajzi árujelzők védjegyekkel történő ütközése áll fenn. A két oltalmi forma jellegét tekintve hasonló, így nem meglepő, hogy bizonyos esetekben ilyen helyzet áll elő. A nemzeti és európai uniós védjegybejelentési eljárásban is feltétlen kizáró okot jelent, ha a bejelentett megjelölés korábbi eredetmegjelölésbe vagy földrajzi jelzésbe ütközik. Szintén feltétlen kizáró ok, ha a bejelentett megjelölés leíró az adott áruk földrajzi származása tekintetében. Akkor sem részesíthető védjegyoltalomban egy megjelölés, ha a megjelölésben megjelenő földrajzi név annyira ellentétes az áruk tényleges származásával, hogy az a fogyasztók megtévesztését eredményezné.
Az európai uniós védjegyrendelet[4] 7. cikk (1) bekezdésének j) pontja alapján nem részesülhet továbbá védjegyoltalomban az olyan bejelentett megjelölés, amely eredetmegjelölések és földrajzi jelzések oltalmát biztosító uniós jogszabályok vagy nemzeti jog, vagy olyan nemzetközi megállapodás alapján, amelyben az EU vagy az érintett tagállam részes fél, ki van zárva az oltalomból. Ez a rendelkezés alkalmazható akkor is ha a megjelölés teljes egészében a földrajzi árujelzőt tartalmazza, illetve akkor is, ha annak csak egy részét teszi ki (akár ábrásan) a kérdéses földrajzi árujelző. Abban az esetben is kizárt a védjegykénti lajstromozás, ha a megjelölés utánozza, illetve visszaélés szerűén kívánja használni az adott földrajzi árujelzőt, kihasználva annak hírnevét.
A viszonylagos kizáró okok között is szerepel a korábbi földrajzi árujelző, amelyre alapozva felszólalás nyújtható be a védjegybejelentési eljárásban. Mivel a borok és borászati termékek esetében az uniós oltalom kizárólagos, a felszólalás ilyen esetben nem alapozható nemzeti jogra.
Az Európai Bíróság előtt lefolytatott C-56/16 P. sz. EUIPO kontra Instituto dos Vinhos do Douro e do Porto ügyben a portói borral kapcsolatos kérdések kerültek górcső alá, a Törvényszék ítéletével szembeni fellebbezés eredményeképpen. Ezt az ügyet azért érdemes kiemelni, mert a Bíróság ítéletében[5] érdekes megállapításokat tesz a védjegyek és a borok földrajzi árujelzőinek ütközése területén.
A „portói bor” Portugália Alto Douro borvidékén szigorú előírások betartása mellett, évszázadok óta készített likőrbor. A portói borra vonatkozó „porto” vagy „port” nem tekinthető fajtanévnek, hanem olyan eredetmegjelölés, amelynek oltalma Portugália erőfeszítéseinek köszönhetően számos nemzetközi megállapodásban megjelenik annak érdekében, hogy a különleges termőterületen kívül előállított borokat ne lehessen jogszerűen portóinak nevezni.
A fellebbezés előzményét jelentő jogvitában az Instituto dos Vinhos do Douro e do Porto IP (a továbbiakban: IVDP) védjegytörlési kérelmet nyújtott be, amelyben kérte a PORT CHARLOTTE alkoholtartalmú italok tekintetében oltalom alatt álló európai uniós védjegy törlését. Törlési kérelmében a „Porto” és „Port” eredetmegjelölésekre hivatkozott, amelyeket valamennyi tagállamban oltalomban részesít a portugál jog több rendelkezése, valamint az európai uniós jog is. A törlési kérelemre reagálva a jogosult whisky árukra korlátozta az árujegyzékét. Az EUIPO végül elutasította a törlési kérelmet, amit az EUIPO negyedik Fellebbezési Tanácsa is megerősített.
Az IVDP az EUIPO határozata ellen keresetet terjesztett elő az Európai Unió Törvényszéke előtt, amely 2015. november 18-án hozott ítéletet az ügyben. A kereset egyik jogalapja az volt, hogy az IVDP véleménye szerint a Fellebbezési Tanács tévesen vélte úgy, hogy a borokra vonatkozó eredetmegjelölések oltalmát kizárólag az uniós jog szabályozza, és emellett a nemzeti jog nem, valamint a Fellebbezési Tanács elmulasztotta a portugál jog releváns szabályainak alkalmazását, és tévesen állapította meg, hogy sem a vitatott védjegy lajstromozása, sem annak alkalmazása nem minősül a „Porto” vagy a „Port” eredetmegjelölés használatának vagy arra való utalásnak, mivel nem volt szükség annak vizsgálatára, hogy rendelkezik‑e hírnévvel.
A Törvényszék ítéletében helyt adott azon jogalapoknak, amelyek alapvetően azt rótták fel a Fellebbezési Tanácsnak, hogy nem alkalmazta a portugál jognak a „Porto” és a „Port” eredetmegjelölések oltalmára vonatkozó releváns szabályait, a többi jogalapot pedig elutasította. Következésképpen, a Törvényszék hatályon kívül helyezte az EUIPO határozatát. A Törvényszék ítélete végül mindkét fél részéről fellebbezést eredményezett.
A Bíróság 2017. szeptember 14-i ítéletében többször hivatkozott a C‑478/07. sz.[6] Budějovický Budvar ítéletre. Az említett ítéletben a Bíróság többek között megállapította, hogy a földrajzi árujelző minőségi biztosítékot kínál a fogyasztó számára az azzal ellátott áruk vonatkozásában. E tekintetben emlékeztetett arra, hogy az eredetmegjelölések az iparjogvédelmi jogok részét képezik. Az alkalmazandó szabályozás védi azok jogosultjait a megnevezések olyan harmadik személyek által történő jogosulatlan használatával szemben, akik a megnevezésnek az idők során szerzett hírnevét akarnák kihasználni. Az eredetmegjelölések célja annak biztosítása, hogy a velük ellátott termék valamely meghatározott földrajzi területről származik, és egyedi jellemzőkkel rendelkezik. Jelentős hírnevet szerezhetnek a fogyasztók körében, és a használatukhoz szükséges feltételeket teljesítő termelők számára lényeges eszközt jelentenek a vásárlóközönség vonzására. Az eredetmegjelölések hírneve a fogyasztókban keltett képzet révén működik. Ez a képzet alapvetően a termék egyedi jellemzőitől, illetve általánosabb értelemben a minőségétől függ. Ez utóbbi határozza meg végső soron a termék hírnevét. A fogyasztók felfogásában a termelők hírneve és a termék minősége közötti kapcsolat továbbá attól a meggyőződésüktől függ, hogy az eredetmegjelöléssel értékesített termékek eredetiek‑e.
Az iparjogvédelmi jogok más uniós jogi rendszereivel ellentétben az eredetmegjelölések és földrajzi jelzések bejegyzési eljárása az érintett tagállam és a Bizottság közötti hatáskörmegosztáson alapul, mivel a Bizottság csak akkor hozhatja meg az elnevezés bejegyzéséről szóló határozatot, ha az érintett tagállam e célból kérelmet terjesztett be elé, és ilyen kérelmet csak akkor lehet benyújtani, ha a tagállam megvizsgálta annak indokoltságát. A nemzeti bejegyzési eljárások tehát az uniós szintű döntéshozatali eljárásba illeszkednek, és annak fontos részét képezik. A bejegyzési eljárást illetően az is erre utal, hogy az uniós jog úgy rendelkezik, hogy a tagállamok a bejegyzés iránti kérelemről szóló határozatnak a Bizottság általi meghozataláig kizárólag ideiglenes jelleggel nemzeti oltalmat adhatnak valamely megnevezésnek. A Törvényszék tehát jogosan mondta ki, hogy az uniós jog alapján oltalmat élvező „Porto” és a „Port” eredetmegjelölések kapcsán e rendelet egységes és kizárólagos oltalmi rendszert ír elő, és ezért a Fellebbezési Tanácsnak nem kellett alkalmaznia a portugál jog releváns szabályait.
A fellebbezés másik jogalapja szerint az érintett eredetmegjelölések és földrajzi jelzések oltalmat élveznek minden közvetlen vagy közvetett kereskedelmi célú használattal szemben, még a nem összehasonlítható áruk esetében is, amennyiben az visszaél a hírnevükkel. Az IVDP vitatta, hogy a Fellebbezési Tanács jogosan állapította meg, hogy a PORT CHARLOTTE megjelölés nem használta a „Porto” vagy a „Port” eredetmegjelölést, és nem is utalt arra.
A szóban forgó, oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel szemben a vitatott védjegy nem kifejezetten egy borra utal, hanem a Charlotte női utónévre, amely közvetlenül társul a „port” alkotóelemhez, amelynek elsődleges jelentése több európai nyelvben, ideértve az angolt is, kikötő. Ezért a PORT CHARLOTTE megjelölést logikai és fogalmi egységként összességében tekintve úgy értelmezi az érintett vásárlóközönség, mint amely egy Charlotte nevű személy nevét viselő kikötőt nevez meg anélkül, hogy közvetlen kapcsolatot állítana fel a „Porto” vagy a „Port” eredetmegjelöléssel vagy a portói borral. Ezen értékelés érvényes az Unió valamennyi olyan átlagfogyasztójára, aki az angol vagy valamely újlatin nyelv legalább minimális ismeretével rendelkezik.
Az olyan oltalom alatt álló megnevezésnek valamely védjegybe történő belefoglalása, mint a „port” eredetmegjelölés, ugyanis nem tekinthető úgy, mint amely visszaél ezen eredetmegjelölés hírnevével, amennyiben e belefoglalás nem vezet ahhoz, hogy a releváns vásárlóközönség képzettársítás útján e védjegyet vagy az általa megjelölt árukat összekapcsolja az érintett eredetmegjelöléssel, vagy azzal a borászati termékkel, amelynek vonatkozásában az oltalmat élvezi.
A fentiek alapján összességében a Bíróság a Törvényszék ítéletét hatályon kívül helyezte, és érdemben döntést hozott annak tárgyában. Érdemi döntésében a keresetet megalapozó valamennyi jogalapot elutasította. Ez azt jelenti, hogy a PORT CHARLOTTE védjegy nem került törlésre, a jogosult továbbra is védjegyként használja whisky árukra.
Ez az ügy jól mutatja, milyen sok szempontot kell figyelembe venni a földrajzi árujelzők és a védjegyek ütközése esetén. A Bíróság ítélete fontos megállapításokat tartalmaz az európai uniós földrajziárujelző-rendszer kizárólagosságával kapcsolatban, valamint arra vonatkozóan, hogy egy megjelölés használata mikor minősülhet utalásnak az oltalom alatt álló eredetmegjelölésekre és földrajzi jelzésekre, ennélfogva milyen esetben zárhatunk ki egy adott megjelölést a védjegyoltalomból.
Ebben a cikkben a földrajzi árujelzők jelentőségét tekintettük át, azok megszerzésének eljárását, illetve az egyes borászatok termékeinek különböző formájú oltalom alá helyezésének lehetőségeit későbbi cikkemben fogom bemutatni.
[1] https://ec.europa.eu/info/food-farming-fisheries/food-safety-and-quality/certification/quality-labels/quality-schemes-explained_hu
[2] https://gi.kormany.hu/foldrajzi-arujelzok
[3] https://gi.kormany.hu/foldrajzi-arujelzok
[4] Az európai uniós védjegyről szóló, 2017. június 14-i (EU) 2017/1001 európai parlamenti és tanácsi rendelet
[5] https://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?text=&docid=194435&pageIndex=0&doclang=HU&mode=lst&dir=&occ=first&part=1&cid=4515675
[6] https://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?text=&docid=77071&pageIndex=0&doclang=HU&mode=lst&dir=&occ=first&part=1&cid=4533272
alkalmazott ügyvéd
