A kreatív, innovatív, tudásintenzív iparágak és szervezetek legnagyobb hozzáadott értéket produkáló erőforrása a humán erőforrás, az emberi kreativitás, a vállalat legfontosabb értéktermelő eszközei pedig a létrejött szellemi alkotások, illetve az ezeket megtestesítő szellemi tulajdonjogok lehetnek, melyek közé tartoznak a munkavállalók által kidolgozott találmányok.
Az alkotók, feltalálók honorálása, díjazása, részeltetése az alkotótevékenységük generálta bevételből és haszonból sok helyütt nemcsak törvény által is előírt kötelezettség, de a kreatív munkaerő elismerésének, mi több, további ösztönzésének, motiválásának is fontos eszköze, mely a vállalkozás számára további verseny- és jövedelemtermelő képességet fokozó hatást generál.
Az alábbiakban áttekintjük némely országokban a találmányi díjazás törvényi szabályozását és gyakorlatát. Bár a nagyvilágban működő, a munkaviszony keretében létrejövő találmányok jogi helyzetét szabályozó kereteket számos szempontból csoportosíthatnánk, például aszerint, hogy kit illetnek meg a találmányhoz fűződő jogok, hogy különbséget tesznek-e attól függően, hogy a találmány létrejötte munkaviszonyból fakadó kötelezettség eredménye, vagy sem stb., cikkünkben a szabályozási rendszereket aszerint csoportosítottuk, hogy a feltalálót megilleti-e valamilyen díjazás kreatív tevékenysége eredményeképpen, vagy nem.
Kezdjük tehát az áttekintést – a teljesség igénye nélkül – a kreatív tevékenység fejében találmányi díjat alapvetően megállapító országokkal.
Magyarországon – jóllehet a találmány eredetileg, azaz munkaviszony hiányában a feltalálót illeti meg – kétféle, munkaviszonnyal összefüggésben lévő feltalálói jogviszonyt különböztetünk meg:
- Amennyiben a találmány tárgykörébe eső megoldás létrehozása a munkavállalónak munkaviszonyból származó kötelessége, úgy szolgálati találmányról beszélünk, melyet a feltalálónak a munkáltató részére be kell jelentenie, és melyre vonatkozó vagyoni jogok a munkaadót illetik – így a szabadalmi jogok is jogutódlás révén a munkáltatóra szállnak át, azaz a szabadalmi bejelentés megtételére is a munkáltatónak nyílik lehetősége –, amennyiben igényt tart a szolgálati találmányra, ellentételezésül pedig a feltalálót a hasznosításból származó gazdasági előnyökkel arányos találmányi díj illeti meg.
- Amennyiben a találmány tárgykörébe eső megoldás létrehozása a munkavállalónak nem munkaviszonyból származó kötelessége, úgy alkalmazotti találmány jön létre, melyre vonatkozóan minden jog a feltaláló munkavállalót illeti, ám a munkaadó felé történő bejelentési kötelezettség itt is fennáll, és a munkáltatót saját gazdasági tevékenységi körében át nem ruházható nem kizárólagos hasznosítási jog illeti meg, találmányi díj fejében.
A magyar szabadalmi törvény nem definiálja a méltányos díjazás mértékét, arra vonatkozóan annyi támpontot ad, hogy annak arányban kell állnia azzal, amit az iparágban megszokott licencforgalmi viszonyok alapján harmadik félnek a hasznosításra adott engedély fejében a munkáltatónak fizetnie kellene. Továbbá, a fizetendő találmányi díj mértékét befolyásolja a munkáltatónak a találmányból eredő gazdasági előnye, a találmány megalkotásához nyújtott hozzájárulása és a feltaláló munkaviszonyból eredő kötelességének fennállta vagy hiánya. Ezen kívül a törvény olyan találmányi díjszerződés megkötését is lehetővé teszi, amelyben meghatározott összegű díjat állapítanak meg a feltaláló jövőben megalkotásra, illetve értékesítésre kerülő találmányaival kapcsolatban, melyet kockázatmegosztásra irányuló találmányi díjszerződésnek nevezünk (például a munkaszerződésben fix díj nevesítése, avagy a munkabér egy részének ilyetén nevesítése).
Németországban – a magyar szabályozáshoz hasonlóan – a találmány eredetileg a feltalálót illeti meg, de szolgálati és alkalmazotti találmány esetében köteles ezt ismertetni a munkáltatóval, aki számára a törvény erejénél fogva jogutódlás következik be a szolgálati találmányokra, ha kinyilvánítja az erre vonatkozó igényét. Ebben az esetben azonban találmányi díjat kell fizetni a feltaláló munkavállalónak. A feltalálónak járó részarány a törvényben meghatározottak szerint az alábbiaktól függ:
- a szolgálati találmány gazdasági hasznosíthatósága, vagyis a találmány értéke, melyet három módszerrel lehet meghatározni a jogszabály értelmében:
-
- A licenciaanalógiát használva, azaz licenciadíj meghatározásával, amelyet egy hasonló, harmadik fél által birtokolt találmányért kellene fizetni;
- A találmányból a munkáltatóhoz befolyó haszon, azaz a találmány hasznosításából eredő ráfordítás és bevétel közötti különbség kiszámításával, vagy
- A találmány értékének megbecsülésével, azaz annak az árnak a meghatározásával, amelyet a munkáltatónak akkor kellene fizetnie, ha egyéni feltalálótól venné meg a találmányt.
- a munkavállalónak a munkáltatónál betöltött munkaköre és pozíciója;
- a cég bevonásának mértéke a szolgálati találmány létrehozatalába.
Svájcban és Liechtensteinben a munkavállalónak a szokásos munkafeladatai ellátása közben született találmányait be kell jelentenie a munkáltatónak. A találmányhoz fűződő jogok a munkáltatóhoz kerülnek, aki köteles ezért találmányi díjat fizetni. Ennek mértéke függ a szolgálati találmány gazdasági értékétől, a munkavállaló cégnél betöltött pozíciójától és feladataitól, a munkáltató vagy harmadik fél hozzájárulásától és attól, hogy a találmány kidolgozásához milyen mértékben vették igénybe a munkáltató infrastruktúráját.
Olaszországban ellentétes tartalmú megállapodás hiányában a feltaláló méltányos díjra jogosult a találmány gazdasági értékétől függően. A feltalálónak fizetendő díj azzal arányosan csökken, amilyen mértékben a munkáltató is részt vesz a találmány kidolgozásában.
Általában munkaköri kötelezettségnek tekintik a találmányok megalkotását ellenkező rendelkezés hiányában a következő országok szabályozása, illetve gyakorlata szerint.
Az Amerikai Egyesült Államokban nincs külön a találmányi díjra vonatkozó jogi szabályozás. Az alapelv az, hogy a találmány a feltalálót illeti, így a szabadalmi bejelentést mindig a feltaláló nevében nyújtják be, mely később ruházható át a munkáltatóra. A találmány átruházásának feltételeit szerződésben kell szabályozni.
Az Amerikai Egyesült Államokban szokásos munkaszerződések a következő kötelezettségeket tartalmazzák a munkavállalók által létrehozott találmányokra nézve:
- a feltalálónak minden találmányáról értesítenie kell a munkáltatót;
- a feltalálónak másokkal szemben titokban kell tartania minden találmányt vagy a céggel kapcsolatos információt;
- a feltalálónak minden, a találmányhoz fűződő jogot át kell ruháznia a munkáltatóra, ugyanakkor ennek fejében a feltalálónak nincs joga díjazást igényelni. Ellenkező esetben a díjazást a munkaszerződésben is lehet szabályozni.
Azokban az esetekben, amikor nincs ilyen szerződéses megegyezés a munkáltató és a feltaláló között, ugyanakkor a munkáltatónak nagy szerepe volt a találmány létrehozatalában (például mert ellátta a feltalálót a szükséges eszközökkel, anyagokkal vagy pénzügyi forrásokkal), a munkáltató egy úgynevezett „shop right” jogot kap, mely alapján nem-kizárólagos licenciára (hasznosítási jogra) jogosult. Cserébe a munkáltató 1 dollár licenciadíjat fizet szimbolikus feltalálói díjként.
Az Egyesült Királyságban azok a találmányok, amelyek a munkavállaló szokásos munkakörének ellátása során vagy a szokásos munkakörén kívül eső, de kifejezetten rábízott feladatok ellátása során keletkeztek, a munkáltatót illetik. A többi találmány a feltalálót illeti. Találmányi díj azonban csak akkor jár a feltalálónak, ha a találmány kiemelkedő hasznot hoz a munkáltatónak.
Franciaországban a szabadalmi törvény értelmében alkalmazott-feltaláló abban az esetben részesülhet extra díjban, amennyiben a díjra vonatkozó igényt kollektív szerződésben (vagyis a munkáltató és a helyi szakszervezet között), vagy a munkáltató és a feltaláló által kötött szerződésben rögzítették.
A cikk eredetileg az Innotéka felületén jelent meg, 2020. november 13-án.
a DANUBIA IP Kft. ügyvezető igazgatója
európai és magyar szabadalmi ügyvivő
partner
innovációs tanácsadó
