Magyarországon a szabadalmi bejelentések közel fele (2021-ben a benyújtott 446 magyar nemzeti szabadalmi bejelentés 48%-a) intézményi bejelentés, azaz nem magánszemélyek, hanem jogi személyek a bejelentők. Ezek a bejelentések védhetnek egyéni feltalálók által megalkotott, majd ezután jellemzően egy jogi személy (cég) által megvásárolt találmányokat, vagy pedig a jogi személy munkavállalói által kidolgozott találmányokat. Utóbbi esetre, amikor egy feltaláló a munkaviszonya keretében hoz létre találmányi szintű megoldást, a szabadalmi törvény külön rendelkezéseket tartalmaz (1995. évi XXXIII. törvény a találmányok szabadalmi oltalmáról -későbbiekben Szt.- 9-17. §). A vonatkozó jogi szabályozás mind a munkavállaló feltaláló, mind a munkáltató részére számos jogot és kötelezettséget ír elő, amelyek ismerete fontos mindkét fél érdekében és az esetleges jogi viták megelőzése, elkerülése végett.
Az Szt. megkülönbözteti az alkalmazotti és a szolgálati találmányokat, attól függően, hogy a feltaláló munkaköri kötelessége-e, hogy a találmány tárgykörébe eső megoldásokat dolgozzon ki. Amennyiben munkaköri kötelesség, akkor szolgálati találmányról, ellenkező esetben alkalmazotti találmányról beszélünk. Ebben a két esetben részben eltérőek az Szt. rendelkezései. Alapvető különbség az, hogy a szabadalomhoz való jog szolgálati találmány esetében -bizonyos feltételekkel- ex lege a munkáltatót illeti meg, míg alkalmazott találmány esetében a szabadalomhoz való jog a feltalálónál marad, a munkáltató pedig -szintén bizonyos feltételekkel- csak korlátos hasznosítási jogot kap.
A gyakorlatban, tapasztalataim szerint a szolgálati találmányoknak van nagyobb szerepe, az alkalmazotti találmányok esete jóval ritkább, ezért jelen rövid áttekintésben a szolgálati találmányokra vonatkozó szabályozás egyes pontjait tárgyalom, és az azokkal kapcsolatos kérdéseket, bizonytalanságokat vetek fel, a teljesség igénye nélkül. Megjegyzem azonban, hogy az Szt. legtöbb vonatkozó rendelkezése mind a két találmány típusra megfelelően alkalmazandó.
Szolgálati találmányok esetében a következő fő lépéseket szabályozza az Szt.:
-
- A találmány megalkotásakor a feltalálónak kötelessége a találmányt haladéktalanul ismertetni a munkáltatójával.
- A munkáltatónak az ismertetés átvételétől számított 90 napon belül nyilatkoznia kell, hogy igényt tart-e a találmányra. Ha ezt a munkáltató elmulasztja vagy nem tart igényt a találmányra, akkor azzal a munkavállaló rendelkezhet, ami azt jelenti, hogy saját maga szabadalmazhatja vagy akár harmadik félnek el is adhatja.
- a) A munkáltató köteles ésszerű időn belül szabadalmi bejelentést tenni és megfelelő gondossággal eljárni a szabadalom megszerzése érdekében. Ha a szabadalmi bejelentésre a munkáltató végül mégsem kíván oltalmat szerezni -nem oltalmazhatósági okok miatt-, akkor azt a fel kell ajánlania a feltalálóknak.
b) Adott esetben a munkáltató dönthet a találmány titokban tartása mellet, ha elismeri annak oltalmazhatóságát és azt üzleti titokként hasznosítja. - Ha a találmányra szabadalmat adnak, akkor amennyiben a munkáltató azt értékesíti, a feltalálónak megfelelő találmányi díjat kell fizetni. Értékesítésnek számít a szabadalommal védett megoldás kereskedelmi célú használata, előállítása, eladása vagy licencbe adása. Találmányi díjat akkor is kell fizetni, ha a munkáltató a találmányt ugyan értékesíti, de az azt védő szabadalmat a saját döntéséből eredően nem tartja fenn, vagy a találmányt titokban tartja.
A fenti rendelkezések számos bizonytalanságot és adott esetben jogvitákra alkalmas pontot tartalmaznak.
Az 1. pontban kérdéses, hogy mit értünk a találmány megalkotásán. A szélsőséges megközelítésekből kiindulva elég egy elméleti levezetés, vagy pedig kipróbált működő megoldás jelenti a találmány megalkotását? Ehhez kapcsolódóan az ismertetés mértéke és módja is kérdéseket vethet fel. Milyen mennyiségű és minőségű információ átadása tekinthető a találmány ismertetésének. Továbbá a műszaki információk mellett szükséges-e a feltalálók teljes névsorának megadása, tekintettel a 2. pontban jelzett visszajelzési kötelezettségre. Megkövetelt-e az írásbeliség, különös tekintettel a 2. pontban szereplő határidőkre és az azokhoz kapcsolódó jogkövetkezményekre.
A munkáltató 2. pontban feltüntetett kötelezettségére külön felhívnám a figyelmet. Mivel annak elmulasztása a szabadalomhoz való jog elvesztését eredményezi, fontos, hogy kellően dokumentált és bizonyító erejű formában történjen meg a visszajelzés
A 3. ponthoz kapcsolódó kérdés lehet, hogy milyen szabadalmi bejelentés elégíti ki az Szt. rendelkezéseit? A nemzeti magyar bejelentésen kívül, európai vagy nemzetközi szabadalmi bejelentés benyújtásával teljesíti-e munkáltató a rárótt kötelezettséget. Az ’ésszerű időként’ megadott határidő kapcsán felvetődő kérdés, ha a munkáltató stratégiai okból később kívánja benyújtani a szabadalmi bejelentést az ésszerű időnek minősül-e, és ha igen van-e bármilyen időkorlát?
Visszavonás vagy elejtés esetében a munkáltatónak történő felajánlási kötelezettség körül is megfogalmazónak kérdések, például, hogy európai vagy nemzetközi szabadalmi bejelentések esetén, amelyek adott esetben a magyar szabadalommal egyenértékű oltalmat eredményezhetnek, szintén fennállhat-e a felajánlási kötelezettség.
Véleményem szerint az egyik leginkább kérdéses rendelkezés a titokban tartott találmányok esete. Az Szt. vonatkozó része szószerinti értelmezés alapján a titokban tartás feltételéül szabja a szabadalmazhatóság elismerését és az üzleti titokként történő hasznosítást. Ezek a munkáltató szemszögéből nézve jogosan értelmezhetők aránytalanul nagy megkötésnek. Kapcsolódó rendelkezés annak bizonyítási terhét, hogy a találmány az átvételének időpontjában nem volt oltalmazható a munkáltatóra helyezi, ami abban az esetben, ha munkáltató nem is hasznosítja a találmányt indokolatlanul nagy teher lehet. Ugyanakkor munkáltató részéről jogos igényként merülhet fel, hogy hasznosítástól függetlenül (pl. piaci viszonyok változása miatt) titokban tartsa a saját munkavállalója által, munkaidőben, a munkáltató eszközeivel és anyagi hozzájárulásával kidolgozott megoldást.
A 4. pont alatt jelzett díjazási kötelezettség valószínűleg a legtöbb jogvita alapja.
Az Szt. a díjazás alapjául alapesetben licenciaanalógiát követeli meg, ami a díjfizetés mértékének számítása kapcsán (például kalkulálható nyereség esetén a díjfizetés alapjául vett időszak és díjkulcs meghatározása) számos megközelítést tesz lehetővé és jogviták melegágya lehet.
A titokban tartott találmányokhoz kapcsolódóan a hivatkozva a 3. pont alatt tárgyalt titokban tartási feltételekre a törvényből az adódik, hogy ha egy munkáltató egy találmányt titokban tart, akkor azt díjaznia kell, függetlenül attól, hogy az bizonyítottan oltalmazható-e, míg utóbbit a szabadalmazott találmányoknál a szabadalmi eljárás során vizsgálják, és csak szabadalommal védett találmányok kapcsán áll fenn a díjfizetési kötelezettség.
Fentiek fényében indokolt, hogy az innováció területén aktív cégek, egyetemek és egyéb jogi személyek, ahol találmányok megalkotása várható, a szolgálati találmányok kezelésére és díjazására vonatkozóan megfelelő belső szabályozást dolgozzanak ki, amely mind a munkavállalók mind a munkáltató érdekeit szem előtt tartja, és egyben ösztönzi az innovációt. Fontos, hogy a szabályozás az alkalmazandó Szt. és a háttérjogszabályként szolgáló Ptk. alapján megfelelő formában kerüljön bevezetésre (azaz ne munkajogi kérdésként próbálják meg kezelni), és a munkavállalók mindegyike részéről írásban elfogadott legyen.
