Emmannuelle Charpentier és Jennifer A. Doudna. A híres genetikai olló, a CRISPR-Cas9 rendszer kifejlesztői. Vagy felfedezői? Esetleg feltalálói? Akik a 2020-as év kémiai Nobel-díját kapták.
Egy színvonalas ismeretterjesztő honlapon olvasom (nem szívesen nevezném meg, mert egyébként tényleg remek), miszerint egy „véletlennek” (Charpentier más irányú kutatása során megesett véletlennek) köszönhető „az élettudomány legnagyobb felfedezése”. Hmmm. Maga a Svéd Királyi Tudományos Akadémia is így fogalmaz: „Emmanuelle Charpentier and Jennifer A. Doudna have discovered one of gene technology’s sharpest tools: the CRISPR/Cas9 genetic scissors” (kiemelés általam). Hmmm-hmmm.
Nem, erről szó sincs. A Nobel-díj elnyeréséhez nem elég belebotlani egy kósza szigetbe (azaz „felfedezni” valamit – Erik Torvaldssontól elnézést kérek); egy kémiai Nobel-díjért sokat kell gondolkodni és sokat és okosan kell dolgozni. Az okos munka alapja az adott tudományterület régi és új eredményeinek ismerete és alkalmazása, az pedig a véletlennek nem sok teret hagy.
Bár a CRISPR-Cas rendszer alkalmazhatóságát célzott génszerkesztésre korábban mások (például Marraffini és Sontheimer, Science. 2008; 322(5909): 1843–1845; Sapranauskas és munkatársai, Nucleic Acids Res. 2011; 39(21): 9275–9282) már felvetették, Charpentier és Doudna (és természetesen a laborjukban dolgozó kutatók, posztdokok, doktoranduszok és hallgatók) körültekintő tervezés és gyönyörűen kivitelezett munka eredményeként egy olyan kémcsövet tettek le az asztalra (meg a Science lapjaira: https://science.sciencemag.org/content/337/6096/816.long) amiben benne volt az a mesterséges eszköz, ami kísérletekkel alátámasztottan (tehát tényleg) képes volt a DNS egy előre meghatározott helyére adott DNS-darabot beépíteni vagy onnan adott DNS-darabot kivágni. Ráadásul (molekuláris biológus szemmel nézve) a génszerkesztés egyszerűen és elegánsan elvégezhetővé vált.
A tudományban az új eredmények így-vagy úgy, de korábbi eredményekből következnek. Ha Arisztotelész írásait nem is kellett elővenniük, Charpentier és Doudna munkája többek között a Francisco Mojica, Luciano Marraffini és Virginijus Šikšnys munkáiból származó tudáson alapult. Az azonban elvitathatatlan, hogy Charpentier, Doudna és munkatársaik (Martin Jinek, Krzysztof Chylinski, Ines Fonfara, Michael Hauer) kitalálták és megvalósították a gyakorlatban használható, CRISPR-Cas9 alapú génszerkesztő eszközt: mondhatjuk úgy, hogy feltalálták.
Az igazi feltaláló egyik legfontosabb jellemzője az, hogy amikor és ahol csak lehet, szabadalmi bejelentés(eke)t tesz. A szabadalmaztatásnak sok feltétele van, például az, hogy a találmánynak újnak kell lennie. A szabadalmi bejelentést ezért az eredményeinket ismertető szakcikk (előadás, doktori dolgozat, kocsmai dicsekvés) nyilvánosságra kerülése előtt kell megtenni. Charpentier és Doudna, pontosabban a Kaliforniai Egyetem és a Bécsi Egyetem, a feltalálók munkáltatói, így tettek: az első szabadalmi bejelentést 2012. 05. 25-én nyújtották be az Amerikai Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegyhivatalához, a fent említett cikk 2012. augusztus 17-én jelent meg a Science-ben. A szabadalmaztatás feltétele az is, hogy a találmány megfelelő módon fel legyen tárva, azaz a szabadalmi bejelentés olyan módon ismertesse, hogy azt a szakterületen jártas szakember megértse és akár reprodukálni is tudja. Charpentier és Doudna ennek a feltételnek már az első, ideiglenes, azaz nyilvánvalóan főként az elsőbbségi nap megszerzését célzó szabadalmi bejelentésükben (US201261652086P) is eleget tettek: a bejelentés tartalmazza a Science-cikk anyagát, alapos és pontos kísérletleírást, valamint a kísérleti eredmények jól ismert és elfogadott tudományos elvek szerinti értelmezését.
Ahhoz azonban, hogy igazán hasznos oltalmi kört biztosítson a szabadalom, még ez sem elég: a pontos kísérleti leírás elengedhetetlen a megfelelő feltáráshoz (reprodukálhatósághoz), csakhogy a pontos leírás tartalmazhat olyan elemeket is, amik nem elegendhetetlenek a találmány megvalósításához. A kísérletek és az eredmények tükrében végig kell gondolnunk, hogy mik azok az elemek, amik nélkül a találmány megvalósítható, még ha nem is olyan jól, mint ahogy mi kidolgoztuk. Végig kell gondolnunk azt is, hogy mik azok az elemek, amiket helyettesíteni lehet; még akkor is, ha a helyettesítő elemekkel előállított találmány kevésbé csodálatos lesz. Nem szabad ugyanis szem elől tévesztenünk, hogy a versenytársainknak adott esetben egy kevésbé csodálatos találmány (amire nem terjed ki az oltalmi körünk, mert mi csak a legjobb változatot írtuk le) is jelentős anyagi hasznot hozhat (ahelyett, hogy nekünk hozná az anyagi hasznot). Ha mindezeket végiggondoltuk, akkor le is kell írjuk, úgy, hogy az tudományos szempontból elfogadható, hihető (plauzibilis) legyen. Sajnos azt a lehetőséget is meg kell vizsgálnunk, hogy a találmányunk esetleg nem (teljesen) új vagy (kicsit) nyilvánvaló. Ezekre az esetekre gondolva menekülőutakat kell kiépítenünk, a találmány több változatát kell leírnunk, hátha valamelyik változat mégis megfelel a szabadalmaztatás minden követelményének.
Ami a legrosszabb, mindezt már az elsőbbségi szabadalmi bejelentésben elég jól le kell írni, hiszen nem tudhatjuk, mi történik az elsőbbségi bejelentés és a „végleges” bejelentés között. Fájdalmasan gyakran éppen a saját publikációink lehetetlenítik el szabadalmaztatást, ha az elsőbbségi bejelentés nem elég jó.
Egy szakcikk sajnos nem alkalmas (elsőbbségi) szabadalmi bejelentésnek, hiszen a szakcikknek nem célja a lehetséges alternatívák ismertetése, sem az oltalmi kör szabatos, egyértelmű, szabadalmi vizsgálók és szabadalmi bíróságok által is érthető megfogalmazására. Ez utóbbira a szabadalmi igénypontok szolgálnak.
Charpentier és Doudna, illetve a Kaliforniai Egyetem és a Bécsi Egyetem mindezzel tisztában voltak (de legalábbis a szakmáját értő szabadalmi ügyvivőt alkalmaztak): már a legelső elsőbbségi bejelentésük is 124 (!) igénypontot tartalmazott. Semmiről sem gondolták úgy, hogy ráérnek még kidolgozni, gondosan felmértek és leírtak minden lehetőséget. (Európai szemmel nézve a 124 igénypont persze felesleges, de az amerikai szabályok indokolhatják.)
Egy találmány pénzügyi sikeréhez is elengedhetetlen a feltaláló közreműködése. Charpentier és Doudna csodálatos példái annak, hogy a tudós és az üzletember nem egymást kizáró fogalmak. Bizonyíték erre a Mammoth Biosciences, a Caribou Biosciences, a Scribe Therapeutics (Doudna), a CRISPR Therapeutics, az ERS Genomics vagy a Casebia Therapeutics (Charpentier). Én irigykedem.
Ha Emmanuelle Charpentier és Jennifer Doudna szupersztár lehet, akkor talán nem is olyan rossz hely ez a világ.
Dr. Kompagne Hajnalka
európai és magyar szabadalmi ügyvivő
partner
okl. biológus
