A technológia fejlődése és az ezzel járó folyamatosan változó gazdasági és társadalmi viszonyok komoly kihívásokat tartogatnak a nemzetközi, az európai és a nemzeti jogalkotás számára egyaránt. A mesterséges intelligencia rendkívül gyors és megjósolhatatlan irányú fejlődése által felvetett kérdések minden jogterületre hatással vannak. A megfelelő szabályozási környezet elengedhetetlen ahhoz, hogy a fejlődés által okozott változások ne okozzanak fennakadást a gazdasági folyamatokban és a társadalom működésében.
A mesterséges intelligencia a gazdasági élet minden szektorában jelen van, és a mindennapi életünket is egyre inkább behálózza. Gondoljunk például az önvezető autókra vagy a személyre szabott reklámokra a közösségi média, illetve a Google felületein. A mesterséges intelligencia széleskörű alkalmazása csak akkor lehet biztonságos, ha megfelelő jogi szabályozás áll mögötte, ami képes arra, hogy a mindennapi viszonyokra gyakorolt hatását értelmezni és korlátozni tudja, valamint biztosítja a megfelelő jogérvényesítés lehetőségeit.[1]
A mesterséges intelligencia számos kérdést vet fel a különböző jogterületek vonatkozásában, amelyek közül ebben a cikkben a szabadalmi jogot érintő legfontosabb kérdéseket veszem górcső alá. Lehet-e szabadalmi oltalomban részesíteni a mesterséges intelligencia által létrehozott találmányokat? Lehet-e feltaláló a mesterséges intelligencia?
A mesterséges intelligencia
Ahhoz, hogy a feltett kérdésekre megpróbáljunk választ találni, először érdemes definiálni, hogy mit is értünk mesterséges intelligencia alatt. A mesterséges intelligenciát két alapvető fogalmi elem határozza meg: az autonómia és az adaptivitás. Autonómia alatt jelen esetben azt értjük, hogy a mesterséges intelligencia komplex környezetben képes feladatokat végrehajtani anélkül, hogy folyamatosan egy felhasználó utasításait követné. Az adaptivitás ezzel összefüggésben azt jelenti, hogy a mesterséges intelligencia képes arra, hogy a tapasztalaton alapuló tanulás révén teljesítményjavulást érjen el.
Az Európai Bizottság a fentieket is figyelembe véve így határozta meg a mesterséges intelligencia fogalmát: „A mesterséges intelligencia olyan rendszereket takar, amelyek intelligens magatartást tanúsítanak a környezetük analizálása és a meghatározott célok elérése érdekében – bizonyos mértékű autonómiával – tett lépéseik révén.”[2]
A szabadalmazhatóság alapvető feltételei
A mesterséges intelligencia innovációja által felvetett egyik legnagyobb kihívás az, hogy az eddig ismert innováció jellegét teljesen átalakíthatja. A szabadalmi jog területén az egyik legnagyobb kérdés a mesterséges intelligencia szabadalmazhatósága. Ebben a körben több fontos szempontot kell vizsgálnunk.
Egyrészt a jelenlegi magyar, európai és a világ számos országában irányadó szabályozás szerint a feltaláló természetes személy kell, hogy legyen. A találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Szt.) 7. § (1) bekezdése így fogalmaz: „Feltaláló az [a személy], aki a találmányt megalkotta.” Itt a meghatározásból a „személy” jelző kimaradt, de alatta ezt értik, és nem kerül megkülönböztetésre az sem, hogy itt csak természetes személyről lehet szó. A feltaláló és a bejelentő/jogosult személye abban az esetben lehet különböző, ha úgynevezett jogutódlásra kerül sor. Itt is megkülönböztet a jog akarati átruházást és a státusz (munkaviszony vagy egyéb jogviszony) alapján bekövetkező automatikus jogutódlást. Vajon a mesterséges intelligenciával rendelkező gép esetén lehet-e automatikus jogutódlásról beszélni? A jogutódláshoz szükséges dokumentumok értelmezésére és önálló akaratának megfelelő aláírására azonban a mesterséges intelligencia (még) nem igazán képes. Ha mégis előfordulna ilyen eset és a mesterséges intelligencia a szabadalomból származó jogok gyakorlására feljogosítaná azt a személyt, aki megalkotta vagy programozta, felmerülhetne az az etikai probléma, hogy az alkotó eleve beleprogramozhatta a rendszerbe, hogy írja alá a jogutódlásról szóló iratot. Egy ilyen helyzet megítélése a jelenlegi jogi keretek között az lenne, hogy ez az irat érvénytelen. Ugyanígy problémát vet fel, ha a mesterséges intelligenciát létrehozó személy a saját találmányaként jelenti be azt, amit a mesterséges intelligencia hozott létre autonóm működése során. Ez ugyanis találmánybitorlást valósítana meg, hiszen ekkor a bejelentő nem az, aki a találmányt megalkotta, és a jogszerű jogutódlást sem tudná igazolni.
Másrészt a szabadalmazhatóság további feltétele, hogy a találmánynak feltalálói tevékenységen kell alapulnia. Az Szt. 4. § (1) bekezdése szerint: „Feltalálói tevékenységen alapul a találmány, ha a technika állásához képest szakember számára nem nyilvánvaló.” Ha a mesterséges intelligenciát tekintjük feltalálónak, hogyan határozható meg a „szakember” fogalma? Ez is egy olyan kérdés, amit a szabadalmi jogban jártas szakemberek számára sem egyszerű megválaszolni. További problémát jelent, hogy a mesterséges intelligencia számos olyan háttérműveletet végezhet, amelyeket a szabadalmi leírásban lehetetlen olyan részletességgel feltárni, ami alkalmassá teszi a szabadalom megadására („black box” jelenség). Ilyen jellegű kérdések még számos más összefüggésben is felvethetők, de közülük a feltalálói minőség elismerése kiemelkedik, ezért a továbbiakban erre összpontosítjuk a figyelmet.
Bár a jelenleg hatályos nemzetközi, európai és számos nemzeti szabályozás egyértelműen megjelöli, hogy a feltaláló természetes személy kell, hogy legyen, érdemes elgondolkodni azon, hogy a közeljövő társadalmi és gazdasági viszonyai között mennyiben szolgálja ez a rendelkezés a szabadalmi rendszer elsődleges célját. A szabadalmi rendszer lényege az, hogy a találmány a kötelező közzététel révén bárki számára megismerhetővé és hasznossá válik a társadalom számára, valamint a létrehozásához szükséges tudás ismeretében a technológia további fejlődése is biztosítható. Ennek fejében a jogosult meghatározott időre és feltételek mellett kizárólagos piaci jogosultságot szerez, így a hozzá fűződő gazdasági érdek is érvényesül. Ha a jövőben a mesterséges intelligencia által alkotott találmányokat kivesszük az oltalmazhatósági körből, azzal azt kockáztatjuk, hogy ezzel rengeteg tudás üzleti titok marad. Ennek pedig a technika fejlődésének lassulása lehet hosszú távon a következménye.
Mivel a fenti kérdések jelentős részét nemcsak nemzeti jogszabályok, hanem európai és nemzetközi jogi dokumentumok is szabályozzák, rendkívül fontos a nemzetközi szintű konzultáció ebben a témában. A Szellemi Tulajdon Világszervezete (a továbbiakban: WIPO) évek óta nemzetközi szintű párbeszédet folytat annak érdekében, hogy közös megoldást találhassunk a fenti kérdések által felvetett problémákra. Egyelőre megoldásokról sajnos még nem beszélhetünk, de azokat az alapvető kérdéseket már sikerült azonosítani, amelyeket tisztázni kell, mielőtt bármilyen nemzetközi szabályozás előkészítéséről szó lehetne. A WIPO által eredetileg feltett kérdésekre válaszul az Európai Unió előkészített egy dokumentumot[3], amelyben kifejti tagállamai koordinált álláspontját.
A DABUS-ügy tanulságai
2019-ben két európai szabadalmi bejelentés került benyújtásra az Európai Szabadalmi Hivatalhoz (a továbbiakban: EPO), amelyek feltalálójaként egy mesterséges intelligencia rendszer, a DABUS volt megjelölve. A rendszert Dr. Stephen Thaler hozta létre, aki a bejelentésekben bejelentőként szerepelt. A létrehozott találmányok egy fraktálgeometrián alapuló ételtároló, valamint egy fényjelenség voltak. Az EPO 2020. január 27-i döntéseiben[4] elutasította a bejelentéseket azzal az indokolással, hogy nem felelnek meg az Európai Szabadalmi Egyezmény (a továbbiakban: EPC) azon követelményének, hogy a bejelentésben megjelölt feltaláló természetes személy. A bejelentő azzal érvelt, hogy mivel ő a DABUS rendszer tulajdonosa, a rendszer által alkotott szellemi termék jogosultjának is őt kell tekinteni. Feltalálóként azonban nem akarta feltüntetni magát, mert a találmányok nem az ő ötleteiből származtak. Az EPO ezzel szemben úgy értelmezte az EPC-t, hogy az kifejezetten előírja, hogy kizárólag természetes személy szerepelhet feltalálóként. Az EPO utalt továbbá arra, hogy nemzetközileg elismert a feltaláló fogalma alatt természetes személyt érteni, és számos nemzeti bíróság hozott már ezzel összhangban lévő döntéseket. Ezen kívül az is fontos szempont, hogy a feltalálónak alkalmasnak kell lennie arra, hogy a feltalálói minőségéhez kapcsolódó jogokat érvényesíteni tudja. Ennek érdekében jogképes személyiséggel kell rendelkeznie, amivel a mesterséges intelligencia rendszerek és a gépek nincsenek felruházva. Thaler a döntéssel szemben fellebbezést nyújtott be, aminek tárgyalására 2021 decemberében kerül majd sor.
A DABUS szabadalmi bejelentések azonban nem csak az EPO-nál, hanem különböző országokban is benyújtásra kerültek, többek között az Egyesült Királyságban, az USA-ban, a Dél-afrikai Köztársaságban és Ausztráliában.
Az Egyesült Királyság és az USA az EPO-hoz hasonlóan foglalt állást a kérdésben, és nem részesítette szabadalmi oltalomban a DABUS által létrehozott találmányokat.[5] Az Egyesült Királyságban az IP hivatal (UKIPO) döntését a bíróság első- és másodfokon is megerősítette, kiemelve azt, hogy egy gép nem lehet jogalany, így a nem létező feltalálói jogait nem tudja átruházni a megalkotójára. Az USA-ban a szabadalmi hivatal (USPTO) szintén elutasította a bejelentéseket, majd ezt a bíróság is megerősítette. A bírósági eljárásban a bejelentő azzal érvelt, hogy a vonatkozó törvények megalkotásakor még nem volt elterjedt a mesterséges intelligencia, és azért nem találunk erre vonatkozó konkrét rendelkezést, mert akkor még ezt nem tudták számításba venni. A bíróság azonban megállapította, hogy a feltaláló fogalmát egyértelműen természetes személlyel azonosította a jogszabály 2011-ben, amikor már igenis ismert volt a mesterséges intelligencia. Amennyiben a törvényhozás ezen módosítani szeretne, azt megteheti, de a jelenlegi szabályok szerint nem természetes személy nem szerepelhet feltalálóként egy szabadalmi bejelentésben.
A korábbi álláspontokkal ellentétben azonban a Dél-Afrikai Köztársaságban szabadalmi oltalmat kapott ugyanaz a DABUS által megalkotott találmány. Ez azonban nem jelenti azt, hogy később ebből ne származhatna jogvita, hiszen a dél-afrikai szabadalmi rendszerben a bejelentést csak alaki vizsgálatnak vetik alá a megadás előtt, érdemi vizsgálatra nem kerül sor.
Ausztráliában az IP hivatal elutasító döntését felülbírálva a bíróság úgy döntött, hogy nem lehet a szabadalmi oltalomból kizárni egy találmányt csak azért, mert nem azonosítható természetes személy feltalálóként, hiszen ez ellentétes lenne a szabadalmi rendszer működtetésének célkitűzéseivel és hátráltatná az innovációt. A bíró azzal érvelt, hogy a „feltaláló” egy ún. ügynök főnév, ami annak rendeltetését mutatja be (a feltaláló feltalál). Az ügynök főnevek között számos olyan szerepel, ami nem személyre vonatkozik (pl. fűnyíró). Mivel a törvény nem tartalmaz konkrét kitételt arra vonatkozóan, hogy a feltaláló csak természetes személy lehet, az ügynök főnevek nyelvi logikáját követve megnevezhető feltalálóként egy mesterséges intelligencia rendszer is. Mivel az érdemi vizsgálatra még nem került sor, ezen a ponton a bíró véleménye szerint elég, ha a feltaláló neve azonosítható, és ennek következtében nem kell elutasítani a bejelentést.[6]
A DABUS-ügy is jól mutatja, hogy teljesen különböző álláspontokkal találkozhatunk a világ különböző pontjain. Ezért is lenne nagyon fontos, hogy a WIPO kezdeményezése folytán közeledjenek az álláspontok annak érdekében, hogy a világ minél eredményesebben tudjon alkalmazkodni az új technológiák által okozott kihívásokhoz. Ennek elengedhetetlen eszköze, hogy a lehetőségek és veszélyek mérlegelésével, illetve a rendelkezésre álló szellemitulajdon-védelmi rendszerek felhasználásával olyan szabályozást alakítsunk ki a közeljövőben, ami mindannyiunk számára lehetővé teszi a mesterséges intelligencia által létrehozott találmányok kontrollált és biztonságos hozzáférhetőségét és használatát.
A cikk eredetileg a Jogiforum.hu oldalon jelent meg.
[1] Gombos Katalin – Gyuranecz Franciska Zsófia – Krausz Bernadett – Papp Dorottya: A mesterséges intelligencia jogalkalmazási területen való hasznosíthatóságának alapjogi kérdései. In: Török Bernát, Ződi Zsolt (szerk.): A mesterséges intelligencia szabályozási kihívásai: Tanulmányok a mesterséges intelligencia és a jog határterületeiről. Budapest, Ludovika Egyetemi Kiadó, 2021, 327-355.
[2] A definition of Artificial Intelligence: main capabilities and scientific disciplines. Forrás: https://ec.europa.eu/newsroom/dae/document.cfm?doc_id=56341 (Letöltés: 2021.11.15.)
[3]Response of the European Union and its Member States to the public consultation on the WIPO Draft Issues Paper on Intellectual Property and Artificial Intelligence of 13 December 2019. Forrás: https://www.wipo.int/export/sites/www/about-ip/en/artificial_intelligence/call_for_comments/pdf/org_european_union.pdf (Letöltés: 2021.11.15.)
[4] Grounds for the EPO decision of 27 January 2020 on EP 18 275 163. Forrás: https://register.epo.org/application?documentId=E4B63SD62191498&number=EP18275163&lng=en&npl=false; Grounds for the EPO decision of 27 January 2020 on EP 18 275 174. Forrás: https://register.epo.org/application?documentId=E4B63OBI2076498&number=EP18275174&lng=en&npl=false (A letöltések dátuma: 2020.03.28.)
[5] Lásd: https://gowlingwlg.com/en/insights-resources/articles/2021/ai-invention-denied-patent-in-dabus-case/ (Letöltés: 2021.11.16.)
[6] Lásd: http://patentblog.kluweriplaw.com/2021/09/08/robots-are-taking-over-the-patent-world-ai-systems-or-devices-can-be-inventors-under-the-australian-patents-act/ (Letöltés: 2021.11.16.)
alkalmazott ügyvéd
