Korábbi cikkünkben már foglalkoztunk a védjegyek megkülönböztető képességének kérdéskörével (https://www.danubia.com/hu/vedjegy/egyszeru-de-nagyszeru-a-vedjegy-megkulonbozteto-kepessegene/ ), azonban egy védjegybejelentés oltalomképességének megítélése szempontjából ez a követelményrendszer olyannyira sarkalatos kérdésnek minősül, hogy nem árt újra és újra felhívni a figyelmet ennek fontosságára.
A védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. törvény (Védjegytörvény) az ún. feltétlen kizáró okok körében, – mely kizáró okok mentén a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (Hivatal) megvizsgálja az adott védjegybejelentés oltalomképességét – felsorolja azokat a kritériumokat, amelyek alapján kizárt a védjegyoltalom megszerzésének lehetősége. Ezek közé az abszolút kizáró okok közé tartoznak azok a megjelölések, amelyek nem alkalmasak arra, hogy valamely árut vagy szolgáltatást megkülönböztessenek mások áruitól illetve szolgáltatásaitól.
Melyek ezek a kizáró okok a teljesség igénye nélkül?
Nem lehet védjegyoltalmat szerezni egyebek mellett az olyan megjelölésekre, amelyek az üzleti forgalomban kizárólag az adott áru vagy szolgáltatás fajtaneveként használatosak, továbbá kizárólag az adott áruk minőségét, rendeltetését vagy csupán annak földrajzi származását tüntetik fel.
A Védjegytörvény emellett még számos, az oltalom megtagadására vonatkozó kizáró okot sorol fel, amelyeknek ismertetésétől most eltekintek. Ebben a cikkben különösen a megjelölések megkülönböztető képességének az áru/szolgáltatás fajtája szempontjából történő megkülönböztetésre való alkalmasságát vagy alkalmatlanságát szeretném ismertetni.
A célom az, hogy segítséget, kapaszkodót nyújtsak azoknak a potenciális védjegybejelentőknek, akik az általuk forgalmazott áru vagy az általuk nyújtott szolgáltatás elnevezésére jogi oltalmat szeretnének kapni. Egy olyan oltalmat, mely biztosítja számukra egyrészt a versenytársaktól való megkülönböztetés képességét, másrészt a saját termékük, szolgáltatásuk azonosíthatóságát, identitását.
Egy megjelölés megkülönböztető képességét azokkal az árukkal illetve szolgáltatásokkal összefüggésben vizsgálja a Hivatal, amelyek tekintetében az oltalmat igénylik. Egy példával élve: gyümölcsökre nem lenne oltalomképes a kizárólag szóelemből álló „alma” megjelölés és annak angol nyelvű változata az „apple” sem, tekintettel arra, hogy ez magának a terméknek a fajtanevét jelenti. Azonban a jól ismert „Apple” védjegy közösségi védjegyoltalom alatt áll, különböző számítástechnikai eszközökre és az azokkal összefüggő szolgáltatásokra, mivel ezekre az árukra és szolgáltatásokra nézve az „alma” elnevezés fantáziaszónak, azaz megkülönböztetésre alkalmas kifejezésnek minősül (000000753).
Ugyanígy nem részesíthető védjegyoltalomban borok árukra a „kékfrankos” szó, mivel az csupán egy adott borfajtát jelent, amely elnevezésre természetesen senki nem szerezhet kizárólagos jogot, ezáltal senki nem tilthat el másokat attól, hogy az általuk előállított borok címkéjén feltüntethesse az adott borfajta nevét, jelen esetben a kékfrankosét.
Ellenben egy igen szellemes nyelvi leleménynek minősül, és így hazai védjegyoltalom alatt áll a „kékfrakkos” szóvédjegy borok árukra. Nyilvánvalóan a „kékfrakkos” szó védjegy a fogyasztót arról is tájékoztatja, hogy a védjegy alatt egy adott borfajtát hoznak forgalomba, azonban mivel ez a kifejezés a borok árukra nézve abszolút fantáziaszónak minősül, nem lehetett kétséges az oltalom megadása.
E fenti két példa alapján felmerül a kérdés, hogy egy megjelölés megkülönböztető képességének megítélése a hivatalok gyakorlatában ilyen egyszerű és egyértelmű lenne?
Sajnos azt kell, hogy mondjuk, sok esetben ez nem így van. Találunk példát arra, hogy a fent leírt törvényi kritériumokkal ellentétben olyan megjelölések nyernek védjegyoltalmat, melyek teljességgel kizártak lennének az oltalomból. Az olyan megjelölések pedig, amelyek megítélésünk szerint alkalmasak lennének a megkülönböztetésre, a hivatalok részéről elutasításra kerülnek.
Ilyen eset a közösségi védjegyoltalom alatt álló (magyar védjegyjogosult javára) „Hungarian Bus” szóvédjegy, melynek oltalmi köre különböző gépjárművekre és az azokkal összefüggő szolgáltatásokra terjed ki (009221656). (Szerencsére ezek a példák nincsenek túlsúlyban, de sajnálatosan előfordulnak).
Hazai vizeken maradva az alábbiakban ismertetni szeretnék néhány jogesetet, amelyek véleményem szerint nem minden esetben biztosítanak igazodási pontokat, jelentenek egységes „sorvezetőt” az oltalomképesség kérdésének gyakorlati megítélése szempontjából.
Elöljáróban annyi észrevételt tennék, hogy tapasztalataink szerint a Hivatal gyakorlata az utóbbi időben a megkülönböztető képesség megítélésének tekintetben szigorodni látszik.
„Megmérettetett és könnyűnek találtatott”
A „Pillesonka” szó megjelölést – melynek oltalmát különböző sonkafélékre, sonkából készült ételekre igényelték-, a Hivatal nem találta oltalomképesnek, ezért elutasította. A Hivatal szerint a „Pillesonka” elnevezés nem alkalmas a megkülönböztetésre, leíró jellegű, kizárólag az áru fajtáját (sonka), jellemzőjét (pille, azaz könnyű) írja le (M1802312).
A bejelentő természetesen vitatta ezt a megállapítást, mivel véleménye szerint ez a szóösszetétel fantáziaszónak tekinthető, amely hosszú idő óta kizárólag a bejelentői társasághoz köthető és „pillesonka” elnevezés alatt nem található más húsipari termék a piacon.
Ugyan a Hivatal vizsgálata kizárólag az adott védjegybejelentés oltalomképességének megítélésére irányul, így nem veszi figyelembe a korábban (esetleg akár tévesen) hozott döntéseit, mégis, a bejelentő szerint mégsem hagyható figyelmen kívül az a tény, hogy a Hivatal korábban oltalomban részesítette a védjegybejelentő javára a „Selyemsonka” (156441), „Fátyolsonka” (167333) és a „Pehelysonka” (224504) szómegjelöléseket.
Egy másik ügyben a bejelentő a „PaySend” nemzetközi szóvédjegy lajstromozását kérte a Hivataltól „biztosítás, pénzügyi, monetáris és ingatlanügyekkel kapcsolatos szolgáltatások” körében.
A Hivatal elutasította a védjegybejelentés magyarországi hatályú lajstromozását, mivel álláspontja szerint a hazai átlagfogyasztók mind a „Pay” (fizetés), mind a „Send” (elküld) szavakat értik. Ezeknek az angol kifejezéseknek a jelentése a nyelvet csupán felületesen ismerő fogyasztók számára is nyilvánvaló. E szavak önmagukban leíró jellegűek, és a belőlük képzett szóösszetétel is leírónak minősül a pénzügyi szolgáltatások, pénzügyek tekintetében. Két leíró elem egyszerű összekapcsolása különösebb szintaktikai, illetve jelentésbeli változtatás nélkül ugyanis azt eredményezi, hogy a megjelölés az összbenyomás tekintetében egészében véve leíró marad (A1251936/15).
A bejelentő nem értett egyet a Hivatal döntésével, ezért megváltoztatási kérelemmel élt a Fővárosi Törvényszékhez (bíróság). A bíróság helyt adott a kérelemnek és megváltoztatta a Hivatal döntését. Indokolásában kitért arra, hogy ugyan a lajstromozni kért megjelölés kétségkívül szolgáltat asszociációs alapot az árujegyzékben igényelt pénzügyi szolgáltatásokra, azonban ezeket nem leírja, hanem sajátos szóhasználattal, szócserével és egybeírással képzett fantáziaszóként, és az ezek együtteséből eredő megkülönböztető képességével mindössze jelzi azokat, ezért oltalomképes (3.Pk.22.935/2017/3.)
Konklúzió
Az említett példák és jogesetek kapcsán felmerülhet a kérdés, hogy akkor most melyek azok a megjelölések, amelyek biztosan „átmennek” a hivatalok rostáján és oltalomban részesülhetnek, illetve mit tehetünk annak érdekében, hogy a termékeink, szolgáltatásaink elnevezéseként általunk kitalált árujelzők ne kerüljenek az elutasítás sorsára.
Mindenképpen fontos szem előtt tartani, hogy szó megjelölések esetében olyan elnevezésekre igényeljünk oltalmat, amelyek az igényelt árukra illetve szolgáltatásokra nézve egyértelműen fantáziaszónak minősülnek. Még „biztosabbra mehetünk” azonban akkor, ha az esetlegesen leírónak minősíthető szóelemet egy olyan jellegzetes ábrás elemmel egészítjük ki, amely kellő megkülönböztető képességet biztosít az árujelzőnknek.
Amennyiben kérdése merülne fel, forduljon hozzánk bizalommal, kérje a segítségünket.
Szép Erika
védjegy tanácsadó
